Isten Hozott! – szokták kiírni templomok, gyülekezeti termek falára. Ahova most beléptél, az nem templom, hanem csak egy honlap. De jól tetted, hogy beléptél, mert jó helyen jársz. Hiszen Te valószínűleg a DRHE hallgatója, illetve munkatársa vagy, de az is lehet, hogy esetleg éppenséggel egy kívülálló érdeklődőt köszönthetünk Benned, akit valahogy idevezetett a „keresője”.

Az Egyetemi lelkészség abban a keresésben kíván Neked segíteni, amit az ember a templomban is keres. Megtalálni Istent és önmagunkat. Áhítatok, istentiszteletek, bibliaórák, zenés alkalmak, játék estek, kiszállások, közös és személyes beszélgetések, valamint a gyónási titok szabályai szerinti lelkigondozói beszélgetésekben szeretnénk segíteni megélni a „nagy találkozást”. Nem látványosan, villogva, hanem csak csendesen. „Non videri, sed esse!” Kinek van erre szüksége? Mindannyiunknak!

Hiszen a lelkész is ember. A tanár is ember. A tanító is ember. A lelkésznövendék, tanárnövendék, a tanítónövendék is ember!

Ha ember, akkor Isten képére teremtetett. Ebből következik vágyódása Isten és a másik ember iránt. Szüksége van arra, Aki úgy gondolta, hogy életet ajándékoz neki. Szüksége van valakire, akinek örülhet, akivel bánkódhat, akit szerethet, és aki viszont szereti. Istenképűségünk vertikális és horizontális síkján így találkozhatunk Istennel és a másik emberrel. Ebben is növendékek vagyunk!

Valóban szeretettel várunk alkalmainkra!

Beszélgetni szeretnél, kérdésed van, keress bátran!

Horsai Ede

Egyetemi Lelkész

Elérhetőség:

Tel.: 30/6706575 vagy a 18541-es melléken

email: horsai.ede@drhe.hu

Bemutatkozás és elérhetőség