Egy a tizenkettő közül, akik Középhután voltak…

meregtelenedo_kura
A képre kattintva megtekinthető az album

Összesen tizenketten vettünk részt az egyetem által szervezett hétvégén. Alföldiként mindig is szerettem kiszabadulni a síkságról, érezni, ahogy a kocsi kanyarog a szerpentines úton, hegyet mászni (persze az alföldi embernek egy nagyobb bucka is hegy) és elveszni a fák rengetegében, ahogy azt az érzés keltik, mintha tényleg az égig érnének.

Bő két nap. Sok élmény. Volt minden mi egy pihentető hétvégéhez és a jó hangulathoz el kell. Szalonnasütés, mályvacukor pirítás, társas, túrázás, sok- sok beszélgetés, pihenés és elcsendesedés.

Sokszor csak, akkor döbbentünk rá, hogy mennyire mozgalmas és pörgő az életünk, mikor eljön a pillanat, hogy lelassítunk. Mikor nincs más dolgunk csak kiülni egy domboldalba és figyelni. Figyelni a természetet, a mozgalmas csendet és hagyni, hogy hasson. Mikor elérkezik a rohanásban oly régóta vár érzés: a helyemen vagyok. Mikor ráeszmél az ember, hogy mennyire apró, mikor rádöbben, hogy a zöldnek legalább ötven árnyalatát látja a közeli hegyeken, mikor elcsodálkozik a szorgos bogarak fáradhatatlan munkáján, akkor megnyugszik és elcsendesedik. És mi lehetne jobb, mint egy ilyen élmény után egy közösséggel együtt dicsérni az Istent?!

Hogy ezek mellett miért is jó egy ilyen hétvége részesének lenni? Mert, olyan emberekkel elegyedhetsz szóba, akikkel lehet, hogy az egyetemen soha, mert rájössz, hogy több a közös bennetek, mint gondoltad volna (mert az ilyen alkalmak során kiderül, hogy a tanár is ember).

Úgy vágtam neki, az útnak, hogy lesz, ami lesz… hiszen bő két napot bárhol, bárkikkel, bármilyen körülmények között kibír az ember. Aztán hihetetlen gyorsasággal eltelt az idő. Ha tehetném, bármikor kétségek nélkül újból részt vennék. Hiszen most már tudom, milyen egynek lenni a tizenkettő közül.

Oláh Anna

Méregtelenedő kúra Középhután