A pályázati űrlap letölthető itt


A felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.) és

az 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet alapján

a Debreceni Református Hittudományi Egyetem

2016/2017. tanévre

Pályázatot hirdet

Köztársasági Ösztöndíj elnyerésére

  • A köztársasági ösztöndíjra az intézmény azon kimagasló teljesítményt nyújtó, teljes idejű alapképzésben, osztatlan képzésben, illetve mesterképzésben részt vevő hallgatói pályázhatnak (mind az állami ösztöndíjas/államilag támogatott mind az önköltséges/költségtérítéses képzésben részt vevők), akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek és legalább 55 kreditet megszereztek.

  • Pályázhatnak azok a hallgatók, akik az egyetem által előírt feltételeknek megfelelnek, szakmai tekintetben kimagasló munkát végeznek, kiemelkedő tudományos diákköri, tanszéki demonstrátori, publikációs tevékenységet folytatnak, és azt dokumentumokkal igazolják.

  • A pályázó hallgatók az utolsó két aktív, lezárt tanulmányi félévben elért tanulmányi eredmény, valamint tudományos és kiemelkedő közösségi tevékenységük bemutatását igazoló pályázati anyagot nyújtanak be a Tanulmányi Osztályra 2016. június 10-ig. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázati kiírásban feltüntetett dokumentumokat.

  • A pályázat befogadásáról és a pályázó által a pályázati űrlaphoz mellékelt dokumentumok jegyzékéről a Tanulmányi Osztály vezetője a pályázónak igazolást állít ki.

  • Az ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól, melynek összege 34.000.- Ft havonta.

  • Pályázati lap – a TJSZ 12. számú melléklete –letölthető a DRHE, illetve a DRHE Diákság honlapjáról.

  • Pályázat előtt kérjük a TJSZ 19.§-át elolvasni!

A beérkezett pályázatokat a Szenátus értékeli, rangsorolja és az egyetem rektora továbbítja az oktatásügyért felelős miniszter felé. A Köztársaság Ösztöndíj odaítéléséről az oktatásügyért felelős miniszter határoz.

Köztársasági ösztöndíjban részesíthető hallgatók száma 4 fő.

A pályázat beadási határideje és helyszíne:

2016. június 10., 12 óra – Tanulmányi Osztály

Köztársasági ösztöndíj